Belehalt sérüléseibe a pakisztáni nő
Meg akarták erőszakolni, hiába tett feljelentést - felgyújtotta magát
Belehalt pénteken sérüléseibe Pakisztánban az a nő, aki felgyújtotta magát amiatt tiltakozva, hogy miután meg akarták erőszakolni, hiába tett feljelentést fivére a rendőrségen, a hatóság szélnek eresztette a gyanúsítottakat.
2014.03.14 17:07MTIA nő csütörtökön lobbantotta lángra ruháját egy falusi rendőrőrs mellett, két hónappal azután, hogy több férfi rátámadt és bántalmazta. A rendőrség szóvivője azt mondta pénteken, hogy a hatóság nyomozott az ügyben, ám bizonyíték híján szélnek eresztette a gyanúsítottakat.
Pakisztánban a nemi erőszaktevők gyakran megússzák büntetés nélkül, a rendőrség csak ritkán veszi komolyan ezeket a bűntetteket és jár el szigorúan a tettesek ellen.
Az áldozatok ugyanakkor kétszer is meggondolják, hogy feljelentést tegyenek-e, mert ha híre kél az erőszaknak, elveszítik tisztességüket és a társadalom megvetése övezi őket egész életükben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06