Börtönbüntetésre ítéltek
Megvesztegethetőség miatt lesitteltek egy volt osztrák EP-képviselőt
Megismételt eljárás során három és fél év börtönre ítélték megvesztegethetőség miatt Ernst Strassert, az Osztrák Néppárt (ÖVP) volt európai parlamenti képviselőjét csütörtökön Bécsben.
2014.03.13 21:23MTI
Kép: kurier.at
A bíróság bizonyítottnak látta, hogy Strasser EP-képviselőként évi százezer eurót kért magukat érdekkijáróknak kiadó brit oknyomozó újságíróktól cserében azért, hogy befolyásolja készülőben lévő uniós jogszabályok tartalmát.
Strasser ügyvédje a védőbeszédében úgy fogalmazott, hogy védence a valóságban nem akarta törvénytelenül befolyásolni az EU jogalkotását, még akkor sem, ha a magukat lobbistáknak kiadó újságíróknak látszólag ezt mutatta. Strasser "nem cselekedett törvényellenesen", ezért nem érdemel büntetést - hangoztatta. Az ügyvéd emellett azzal érvelt, hogy Strasser az újságíróknak nem ajánlotta fel konkrét jogszabály befolyásolását, és ezért nem lehet büntetőjogilag felelősségre vonni.
Az ügyész szerint Strasser és a "lobbisták" beszélgetésében az elektronikus hulladékok kezeléséről szóló és a betétesek védelméről szóló uniós irányelvekről volt szó. A vád képviselője érvelésében kifejtette azt is: nem számít enyhítő körülménynek, hogy Strasser nem vette át a neki ígért pénzt, ugyanis a választók érdekeit kellett volna szem előtt tartania és nem szabadott volna értékesítenie képviselői befolyását.
A korábbi belügyminisztert 2013-ban egyszer már első fokon bűnösnek találták az ügyben és négy év börtönt szabtak ki rá, az akkori ítéletet azonban az osztrák legfelsőbb bíróság formai okok miatt megsemmisítette. A legfelsőbb bíróság tavaly novemberben rámutatott, hogy a 2010-ben érvényes osztrák jogszabályok szerint csak abban az esetben számított büntethetőnek egy politikus, ha a hivatalával összefüggő valamely konkrét fellépéséért kér konkrét előnyt. Így a legfelsőbb bíróság szerint az elsőfokú igazságszolgáltatási szerv nem támasztotta kellőképpen alá, hogy Strasser valamelyik meghatározott uniós jogszabály befolyásolásáért kérte a százezer eurót. Az eljárást így teljesen elölről kellett kezdeni.
A botrány nagy port vert fel Ausztriában. Az ügy nyomán Strassert kizárták az Osztrák Néppártból és lemondatták mandátumáról. Az eset egy volt az osztrák pártokat érintő korrupciós botrányok sorában, amelyekre válaszul a parlament szigorította az átláthatósági követelményeket és a lobbi szabályokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


