Ukrán válság
Kirúgták az orosz hírportál vezérigazgatóját is, 39 munkatársa vele ment
Menesztették a népszerű és eddig függetlennek tartott vezérigazgatóját is. Vele együtt csütörtökön 40 munkatársa felmondott, miután a tulajdonos az előző napon váratlanul leváltotta az orosz hírportál főszerkesztőjét.
2014.03.13 19:54MTIJulia Minder, a népszerű portál vezérigazgatója és egyben a tulajdonosi cég, az Afisa-Rambler-SUP vezérigazgató-helyettese volt. Azt nyilatkozta, hogy a cég részvényese hozta meg a döntést a menesztéséről. Minder, aki alapítása, 1999 óta dolgozott a hírportálnál, előző nap azt mondta, hogy sokkhatásként érte kollégája, Galina Timcsenko főszerkesztő leváltása.
A lenta.ru 39 felmondott munkatársa között van 32 újságíró, és mind az öt fotószerkesztő. A politikai elemzők, és a különtudósítók is úgy döntöttek, hogy elhagyják a hírportált.
A többségnek március 24-ig még el kell látnia a feladatát, de a maradók sem akarnak az új vezetéssel együtt dolgozni. A tulajdonos Alekszej Goreszlavszkijt, a Vzgljad.ru nevű Kreml-barát hírportál korábbi vezetőjét nevezték ki új főszerkesztőnek.
A lenta.ru-nál összesen 84 munkatárs dolgozott, 55-en újságírók és szerkesztők. A szerkesztőség 69 munkatársa szerdán azonnal a lenta.ru portálján elhelyezett nyilatkozatban tiltakozott a főszerkesztő menesztése ellen, azt nyílt politikai nyomásgyakorlásnak nevezve.
Alekszandr Mamut, a portál anyacége, az Afisa-Rambler-SUP vezetője nem indokolta Galina Timcsenkó menesztését és azt sem tudni, miért szabadult meg a vezérigazgatójától.
A feltételezések szerint Timcsenkónak amiatt kellett távoznia a főszerkesztői székből, hogy a lenta.ru az ukrán Jobboldali Szektor kijevi vezetőjével készített interjút, és abban egy utalást is közölt a radikális szervezet Oroszországban büntetőeljárás alatt álló vezetőjének, Dmitro Jarosnak a nyilatkozatára. Jaros őrizetbe vételét szerdán rendelte el egy moszkvai kerületi bíróság.
A Rosszija 24 állami hírtelevízió jelentése szerint az orosz állami kommunikációs és távközlési felügyelet a Jobboldali Szektor vezetőivel közölt anyag, illetve az arra való utalás okán "szélsőséges anyagok terjesztése miatt" figyelmeztette a lenta.ru-t.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06