Gyakorlatilag újra kell építeni a gazdaságot
15 milliárd dollárnyi IMF segély Ukrajnának
A Nemzetközi Valutaalap több mint 15 milliárd dollárnyi segélyt folyósíthat majd Ukrajnának.
2014.03.12 20:55MTI
Jack Lew amerikai pénzügyminiszter hangoztatta, hogy Ukrajnának a mély politikai és gazdasági válság közepette a gazdaság újjáépítéséhez alapokra van szüksége, amelyeknek a Nemzetközi Valutaalaptól kell érkezniük.
Hozzátette, hogy önmagában egyetlen ország sem biztosíthat ilyen mértékű finanszírozást.
Az új ukrán kormány korábban azt jelezte, hogy egy legkevesebb 15 milliárd dolláros IMF-támogatásra számít. A valutaalap a maga részéről egyelőre nem közölt számokat a várható támogatásról, arra vár, hogy a múlt héten Kijevben járt szakértői elkészítsék jelentésüket.
Az amerikai pénzügyminiszter sürgette, hogy a kongresszus hagyja jóvá az IMF kvótareformját, ellenkező esetben csökkenhet az Egyesült Államok befolyása a valutaalapban.
Oroszország az IMF-ben azt sürgeti, hogy a pénzügyi szervezet az amerikaiak nélkül is haladjon előre a reformok megvalósításával, ami végeredményben akár az Egyesült Államok vétójogának elvesztéséhez vezethet a valutaalapnál.
Az IMF-ben - legnagyobb részvényesként - egyedül az amerikaiaknak van vétójoguk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


