Mint a szaúdiak
Az Emírségek szerint is terrorszervezet a Muzulmán Testvériség
A tavaly júliusban megbuktatott Mohamed Murszi egyiptomi elnököt támogató mozgalomnak gyakorlatilag a teljes vezetősége és több ezer aktivistája börtönben van
2014.03.09 12:23MTI
Forrás: MTI
Terrorszervezetté nyilvánította a Muzulmán Testvériséget az Egyesült Arab Emírségek, néhány nappal Szaúd-Arábia hasonló döntését követően.
A Perzsa-(Arab-)öböl menti, Nyugat-barát Egyesült Arab Emírségek külügyminisztériuma szombaton a WAM hírügynökség útján bejelentette: szorosan együttműködik Szaúd-Arábiával a terrorista csoportok leküzdésében, s felszámolják az anyagi és erkölcsi támogatás minden formáját.
Szaúd-Arábia pénteken minősítette terrorszervezetté a muszlim szervezetet, és bejelentette, hogy terrorista csoportnak tekint két, Szíriában harcoló szélsőséges dzsihádista csoportot is: az Iraki és Levantei Iszlám Államot (ILIÁ) és az an-Núszra Front nevű lázadócsoportot.
A kairói kormány tavaly decemberben nyilvánította terrorszervezetnek a testvériséget, az ország legbefolyásosabb iszlamista szervezetét, felelőssé téve az Egyiptomban elszaporodott erőszakos cselekményekért. A szervezetet Egyiptomban már 2013 szeptemberében betiltotta egy kairói bíróság azzal a váddal, hogy fegyveres iszlamistákat képez ki és finanszíroz a Sínai-félszigeten.
A tavaly júliusban megbuktatott Mohamed Murszi egyiptomi elnököt támogató mozgalomnak gyakorlatilag a teljes vezetősége és több ezer aktivistája börtönben van, az ellenük folyó perekben tüntetők megölésével, hazaárulással és terrorizmussal vádolják őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


