Meglepő?
Rijád terrorszervezetté nyilvánította a Muzulmán Testvériséget
Emellett terrorszervezetté minősített két, Szíriában harcoló szélsőséges dzsihádista csoportot is: az Iraki és Levantei Iszlám Államot (ILIÁ) és az an-Núszra Front nevű lázadócsoportot.
2014.03.07 17:39MTI
A Muzulmán Testvériség vezetőinek pere (MTI, archív)
Ezzel párhuzamosan bejelentette, hogy a külföldön harcoló szaúdi-arábiai állampolgárok tizenöt napot kapnak a hazatérésre. A belügyminisztérium ezerkétszázra becsülte a Szíriában harcoló szaúdi állampolgárok számát.
A szunnita királyság februárban jelentette be, hogy háromtól húsz évig terjedő börtönbüntetéssel fogják sújtani a jövőben azokat a szaúdi állampolgárokat, akik külföldi fegyveres konfliktusokban harcolnak.
Ennél is szigorúbb, öttől harminc évig terjedő börtönbüntetéssel kell számolniuk az intézkedés alapján azoknak, akik terrorszervezetekként nyilvántartott csoportokhoz csatlakoznak vagy ilyeneket támogatnak akár az országban, akár azon kívül.
Bár Szaúd-Arábia fegyverrel és pénzzel támogat bizonyos lázadócsoportokat, azt nem akarja, hogy a szaúdi állampolgárok polgárháború sújtotta országokba utazzanak, és ott esetleg olyan fegyveres iszlamista csoportokhoz csatlakozzanak, amelyek azután a Perzsa-(Arab-)öböl menti monarchiát irányító királyi család ellen fordulnának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


