Tolószékben
Megkezdődött Timosenko berlini gyógykezelése
Orvosai szerint a súlyos porckorong-panaszokkal küzdő Timosenko a berlini kezeléseket követően ismét képes lesz segédeszközök nélkül járni, de arról csak hétfőn döntenek, hogy megoperálják-e
2014.03.08 18:09MTI
Az eddig a harkivi börtönkórházban ápolt, onnan nemrég szabadult ukrán politikus a tervek szerint legalább egy hetet tölt majd a berlini klinikán. A kezelés költségeit saját maga fizeti, bár ez vélhetően nem fogja megterhelni, mivel a "gázhercegnő" néven is emlegetett Timosenko egykoron Ukrajna egyik leggazdagabb embere volt.
Julija Timosenkót az ukrán parlament döntése alapján február 22-én helyezték szabadlábra. A volt kormányfő hétéves börtönbüntetését töltötte, amelyre 2011 októberében ítélték hivatali hatalommal való visszaélés vádjával. Nyugati jogvédők és politikusok szerint Timosenkót politikai okokból börtönözték be, és szabadon engedését az Európai Unió a Kijevhez való közeledés feltételeként szabta.
A börtönben Timosenko folyamatos gerincpanaszokkal küzdött, állítása szerint szabadságvesztése alatt többször bántalmazták. Szabadulásakor is tolószékben hagyta el a börtönt, és azóta is csak bottal tud járni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06