Eddig sikertelenül próbáltak bejutni
Moszkva bírálta az EBESZ-t, mert nem várta meg a hivatalos meghívást
Az orosz külügyminisztérium pénteken közleményben bírálta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ), amiért a szervezet megfigyelői a krími hatóságok hivatalos meghívását be nem várva próbáltak bejutni a félszigetre.
2014.03.07 18:05MTI
MTI
Moszkva véleménye szerint a megfigyelők az EBESZ alapelvét, a konszenzust megkerülve próbáltak bejutni a Krímbe, figyelmen kívül hagyva Oroszország véleményét és ajánlását, meg sem várva a krími hivatalos hatóságok meghívását.
Az orosz külügyminisztérium szerint az EBESZ sok tagállama és végrehajtó szervei a kettős mérce legrosszabb hagyományait alkalmazták az ukrajnai helyzetre, amikor szó nélkül hagyták a nacionalista és neonáci hangulatok növekedését, és "nem vették észre" a szélsőséges erők erőszakos cselekedeteit.
"Miközben rosszul leplezett kísérleteket tettek arra, hogy szemet hunyjanak a Kijevben és Nyugat-Ukrajnában elkövetett bűntények felett, szoros figyelemmel követték a törvényes krími hatóságok arra irányuló tevékenységét, hogy a félsziget önállóan döntsön saját jövőjéről" - áll a közleményben.
Moszkva meggyőződése szerint az ukrajnai helyzet stabilizációjában való nemzetközi közreműködés csak abban az esetben lehet hasznos és hatékony, ha tárgyilagos lesz.
Ezért az EBESZ-nek mindenekelőtt el kell ítélnie a "kijevi Majdan aktivistáinak" erőszakos cselekedeteit, törvénytelennek kell nyilvánítania a kijevi államcsínyt, és a különböző ukrajnai politikai erők tervszerű, következetes együttműködésével meg kell kezdenie a február 21-i megállapodás végrehajtására vonatkozó munkát - fejeződik be az orosz külügyminisztérium közleménye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


