Kérésnek megefelelően
Újabb ellenőrzési pontokon próbál Krímbe jutni az EBESZ
Az ukrán kérésnek megfelelően pénteken továbbindult az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Ukrajnába küldött missziója, és más ellenőrzési pontoknál próbál bejutni a Krím félsziget belsejébe.
2014.03.07 14:37MTI
Ukrajna a 2011. évi Bécsi Dokumentum alapján kérte az egyezmény államait, hogy vegyenek részt egy megfigyelő misszióban, amelynek célja eloszlatni az ukrán fél kételyeit a Krím félszigeten folyó katonai tevékenységgel kapcsolatban - ismertette az alezredes.
A misszióban 22 ország 42 képviselője vesz részt. Ács Gábor, a misszió vezetője elmondta, hogy csütörtökön megpróbáltak bejutni a félsziget belsejébe, de az autonóm köztársaság határán az el nem ismert krími kormány ellenőrzési pontokat állított fel.
Ezeket ismeretlen szervezethez tartozó, egyenruhás fegyveresek őrzik. Minden járművet megállítanak, és a legtöbbet át is nézik - tette hozzá. A misszióvezető ismeretei szerint összesen öt szárazföldi, közúti bejutási lehetőség van a félsziget belsejébe.
Csütörtökön két ilyen pontról visszafordították delegációjukat. Most is úton vannak, és megpróbálnak a másik három ellenőrzési pont valamelyikén bejutni - tájékoztatott.
A bizalom- és biztonságépítő intézkedésekről szóló 2011-es EBESZ-egyezmény, az úgynevezett Bécsi Dokumentum III. fejezete rendelkezik arról, hogy a szervezet szakértői bármely tagországban látogatást tehetnek, ha onnan szokatlan katonai tevékenységről kapnak információt. A mostani látogatást Ukrajna kérte.
Ez az első eset, hogy az EBESZ végrehajt egy ilyen missziót az egyezmény idézett része alapján. A 42 tagú kontingens - köztük két magyar főtiszt - feladata, hogy az EBESZ Bécsi Dokumentuma alapján eljárva ellenőrizzék az ukrán katonai objektumokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06