Tizenheten megsebesültek
Kormánykatonák haltak meg egy afganisztáni NATO-légicsapásban
A kormányhadsereg öt katonáját ölte meg a NATO egy légicsapása Afganisztán középső részében csütörtök hajnalban.
2014.03.06 08:03MTI
freedigitalphotos.net
A hatóságok vizsgálják a súlyos incidenst, amelyben az öt afgán katona meghalt, tizenhét pedig megsebesült - jelentette be az érintett tartomány, Logar önkormányzatának egyik tagja.
A NATO vezette afganisztáni nemzetközi erők (ISAF) szóvivője pedig e-mailben közölte hírügynökségekkel: valóban egy kelet-afganisztáni hadműveletnek áldozatul esett legalább öt afgán kormánykatona. Arról nem szólt, hogy légitámadásban haltak-e meg.
Hozzátette: folyik a vizsgálat a "szerencsétlen baleset" körülményeinek kiderítésére. Hamid Karzai afgán elnök már többször élesen bírálta a NATO-t és az Egyesült Államokat, amiért légicsapásaiknak polgári áldozataik is vannak.
Ez az egyik hivatkozási alap, amely miatt a hamarosan leköszönő államfő elutasította, hogy kétoldalú biztonsági együttműködési megállapodást írjon alá Washingtonnal, jóllehet annak hiányában az amerikai csapatok teljesen kivonulhatnak idén az országból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


