Fenyegetés
Moszkva nem hagyja magát, válaszolni fog az USA szankcióira
Moszkva figyelmeztette az Egyesült Államokat: ha büntetőintézkedéseket foganatosít Oroszország ellen, válaszra számíthat.
2014.03.04 20:58MTI
A tárca honlapján olvasható közlemény szerint az utóbbi napokban Washingtonban elhangzott, hogy az Oroszországnak címzett "fenyegetések" nem csak az elemi történelmi ismeretek hiányára utalnak, hanem arra is, hogy az amerikai politikusok és állami szereplők nem érzékelik a XXI. századi többpólusú, változó világ realitásait.
Moszkva szerint Washington minden esetben reflexszerűen a "szankciós furkósbotot" ragadja meg, ha valami nem illik bele az "elmaradott amerikai sémába". A külügyi közlés emlékeztet: Moszkva krími katonai beavatkozása miatt az Egyesült Államokban "komoly következményeket" helyeztek kilátásba, így például a katonai együttműködés befagyasztását és a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok új kereteiről folyó tárgyalások felfüggesztését.
Az orosz külügyminisztérium szerint a büntetőintézkedések az Egyesült Államoknak is kárt okoznának, és "nem illeszkednek a kulturált államközi kapcsolatokba". Emellett nem is járnak kellő eredménnyel.
"Viszont muszáj lesz válaszolni rájuk, és nem feltétlenül ugyanolyan mértékű lépésekkel" - olvasható a moszkvai közleményben. Washington azt fontolgatja, hogy már a héten gazdasági szankciókkal bünteti Oroszországot.
Ed Royce, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke szerint Európának és az Egyesült Államoknak közösen kellene fellépnie az orosz tőzsde, a rubel árfolyama és az orosz gazdaság ellen. Időközben a Kreml sajtószolgálata közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő telefonon vitatta meg Recep Tayyip Erdogan török kormányfővel (ez utóbbi kezdeményezésére) az ukrajnai helyzetet.
Érintették a Krím félszigeten történteket is. Putyin és Erdogan kifejezte meggyőződését, hogy a Majdan (a kijevi főtér, az ukrajnai ellenzéki tüntetések helyszíne) radikális és szélsőséges erői agresszív cselekményeinek ellenére a Krímben sikerül biztosítani a nemzetiségek és vallások közötti békét és nyugalmat - olvasható az orosz államfő sajtószolgálatának tájékoztatójában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06