Feltételek mellett
Ukrajna kész "új stílusú" kapcsolatokra Oroszországgal
Kijev kész "új stílusú" kapcsolatokat kiépíteni Moszkvával, amennyiben az tiszteletben tartja Ukrajna szuverenitását, beleértve az ország külpolitikai irányvonalának szabad megválasztását.
2014.03.04 19:11MTI
Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök ismételten hangsúlyozta: nincs semmi jogalapja annak, hogy Oroszország megszegjen több kétoldalú megállapodást, és katonáit egy szuverén állam területére vezényelje.
"Ezért újra felszólítjuk az orosz kormányt és az orosz elnököt, hogy azonnal hagyjon fel a katonai agresszióval Ukrajna területén" - szögezte le. Arszenyij Jacenyuk megerősítette, hogy Kijev külpolitikai irányvonalában az Európai Unióval való társulást választja.
A kormányfő emlékeztetett Moszkva szemrehányásaira, amelyek szerint az ellenzék nem teljesíti a február 21-én Vikor Janukovics akkori elnökkel kötött egyezségben foglaltakat. Jacenyuk ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy éppen Janukovics volt az, aki az ukrajnai belpolitikai válság rendezését célzó megállapodást megszegte.
"Bosszantó, hogy Oroszország végül nem lett részese ennek a megállapodásnak - jelentette ki, arra utalva, hogy Moszkva képviselője nem volt hajlandó aláírni az egyezségről szóló dokumentumot. Jacenyuk kifejtette, hogy a megállapodásban foglaltak alapján a parlament alkotmányos többséggel szavazta meg a 2004-es alaptörvényhez való visszatérést, aminek aláírását Janukovics másnap nyilvánosan megtagadta, és ezzel felrúgta az egyezséget.
Szavai szerint az új kormány éppen úgy alakult meg, ahogy az le van írva a megállapodásban, azaz alkotmányos többséggel szavazta meg a parlament. "Ezért az az érv, miszerint az ellenzék állítólagosan megszegte volna a megállapodást, nem igazolja az orosz csapatok bevonulását Ukrajna területére" - szögezte le.
"Kitalált indoknak" nevezte az orosz fél részéről elhangzott másik állítást is, miszerint a parlament eltörölte a kisebbségi nyelvtörvényt. Jacenyuk szerint a nyelvtörvény továbbra is hatályban van, mivel az eltörléséről hozott parlamenti határozatot Olekszandr Turcsinov házelnök és ügyvivő államfő nem írta alá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06