Válság

Hollande: Moszkvának el kell fogadnia a nemzetközi jognak megfelelő megoldást

"Az Európai Uniónak szándékában áll támogatni és elkötelezni magát a nemzetközi közvetítés erőfeszítése érdekében, az ENSZ-szel és az EBESZ-szel együttműködve".

2014.03.04 05:24MTI
Fotó: MTI

Francois Hollande francia államfő David Cameron brit miniszterelnökkel és Bronislaw Komorowski lengyel elnökkel folytatott telefonbeszélgetése során azt hangsúlyozta, hogy Oroszországnak el kell fogadnia egy, a nemzetközi jognak megfelelő megoldást az ukrán válságban - közölte hétfő este a francia elnöki hivatal. A közlemény szerint a francia elnök és a brit kormányfő kiemelte az uniós országok által elfogadott határozott álláspontot, különösen a célzott intézkedések fontolóra vételét az Európai Unió és Oroszország közti kapcsolatokban, abban az esetben, ha nem történik meg a csapatok visszavonása.

"Azt is jelezték, hogy az Európai Uniónak szándékában áll támogatni és elkötelezni magát a nemzetközi közvetítés erőfeszítése érdekében, az ENSZ-szel és az EBESZ-szel együttműködve". Abban is megegyezett a két ország vezetője, hogy "a jelen körülmények között folytatják az állandó egyeztetést és együtt készítik elő az európai állam- és kormányfők március 6-i rendkívüli ülését" - olvasható a közleményben.

Lengyel kollegájával folytatott megbeszélésén Hollande emlékeztetett arra, hogy a következő elveket kell figyelembe venni a megoldás kidolgozásakor: "Ukrajna területi egységének és szuverenitásának tiszteletben tartását, az ukrán lakosság nyelvi, kulturális és etnikai sokszínűségének elismerését, az ország teljes területén a biztonság és a béke megőrzését, az elnökválasztás átlátható és vitathatatlan módon történő megrendezését".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.