Az egyiptomi felkelés kirobbantója
"Mindannyian Háled Szaídok vagyunk"
Tíz év szabadságvesztésre ítéltek hétfőn két egyiptomi rendőrt, aki a vád szerint ok nélkül őrizetbe vett és halálra vert egy fiatal internetes aktivistát.
2014.03.03 13:39MTI
Az egyiptomi felkelés jelképévé vált Szaíd
Az elítéltek 2010 júliusában egy alexandriai internetkávézóban fogták le a huszonnyolc éves bloggert, Háled Szaídot, aki röviddel később eddig vitatott körülmények között meghalt.
A rendőrség korábbi állítása szerint Szaíd egy kábítószerrel töltött zacskót nyelt le őrizetbe vételekor, és emiatt halt meg. Mindazonáltal orvosi szakértők megállapították, hogy az áldozat már eszméletlen állapotban volt, amikor a zacskót a szájába tették.
Röviddel az eset után az interneten elterjedt egy fénykép, amelyen Szaíd zúzódásokkal teli, eltorzult arca látszik. Szemtanúk szerint a rendőrök az őrizetbe vétel helyszínéhez közel, egy lépcsőházban brutálisan összeverték foglyukat.
A két biztonságit, Mahmúd Szalah Mahmúdot és Avád Iszmáílt 2011-ben egy bíróság hét év börtönbüntetésre ítélte, de később a semmítőszék az ügy újratárgyalását rendelte el. A hétfői tárgyalás idején nem voltak zavargások, de a korábbi tárgyalások alatt heves összecsapások történtek a biztonsági erők és fiatal aktivisták közt, akik közül azóta többet börtönbe zártak.
A "Mindannyian Háled Szaídok vagyunk" című Facebook-oldal volt az egyik első olyan platform a világhálón, ahol aktivisták a Hoszni Mubarak elnök három évtizedes autokratikus uralmának megdöntésére szólították fel a tömegeket. Szaíd a 2011 januárjában kirobbant népfelkelés fontos jelképévé vált. Az egyiptomi forradalom egyik kiváltó oka a biztonsági erők által a civil lakossággal szemben elkövetett gyakori erőszak volt.
Egyiptomban 1967-től - kisebb megszakításokkal - rendkívüli állapot volt érvényben egészen tavaly novemberig.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


