Ukrán válság
"Langyos" a kormány állásfoglalása Ukrajna ügyében - bírálnak az olasz lapok
Határozottabb fellépést sürgetett a római kormánytól Moszkvával szemben a hétfői olasz sajtó Oroszország ukrajnai beavatkozását követően.
2014.03.03 11:30MTI
A balközép La Repubblica szerint az olasz kormánynak legalább olyan határozottan kellene reagálnia, amilyen határozottsággal Vlagyimir Putyin orosz elnök "megszállta" a Krím térségét. Az olasz kormányt vezető Demokrata Párthoz (PD) közel álló napilap szerint az orosz csapatok gyorsasága azt bizonyítja, hogy Moszkva előzetes terv szerint avatkozott be.
A La Repubblica hozzátette, a Matteo Renzi vezette olasz kormány téved, ha Berlin "óvatos" magatartását követi.
A római kormány vasárnap honlapján (governo.it) közleményben hangsúlyozta, hogy Matteo Renzi miniszterelnök a francia elnökkel és a német kancellárral egyeztetett az ukrajnai helyzetről. Az olasz kormányközlemény elfogadhatatlannak nevezte Ukrajna szuverenitásának és integritásának megsértését.
A Corriere della Sera vezércikke szerint a "langyos" olasz diplomácia az őt gyakran jellemző "álszentséggel és közönnyel" viselkedik. A konzervatív napilap hangsúlyozta: "Ukrajna egy lépésre áll az orosz megszállástól. Ez a legsúlyosabb európai válság a hidegháború óta (...) és a kontinens egyensúlyának mély átalakításával fenyeget". Az újság megjegyezte, ha a Vlagyimir Putyin barátjaként ismert Silvio Berlusconi lenne az olasz kormányfő, az olasz balközép már az utcán tüntetne Ukrajna jogaiért. Belpolitikai ellenség hiányában azonban Olaszország "az ujját se mozdítja". A Corriere hozzátette, "pedig Európáról, rólunk van szó".
Az Il Fatto Quotidiano szerint a nemzetközi és olasz diplomácia cselekvés helyett "nyávog" attól tartva, hogy elveszíti orosz energiakészleteit. A kommunista l'Unita úgy látja, veszély fenyegeti Európát. Az ukrán válság évek óta várható volt, a független Ukrajna megszületéséhez ugyanis megfelelő egyensúlyt kellett volna kiépíteni Oroszország és Európa között. Ez azonban a Szovjetunió 1991-es felbomlása óta várat magára - írta a l'Unita.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06