Egyetlen nap alatt
Közel hatszázan jelentkeztek önkéntes katonai szolgálatra
Közel hatszáz önkéntes jelentkezett katonai szolgálatra vasárnap Kárpátalján, miután a megyei hadkiegészítő parancsnokság és a Jobboldali Szektor (PSZ) is bejelentette, hogy várja azokat, akik készek Ukrajna megvédésre a külső agresszióval szemben.
2014.03.02 19:48MTI
freedigitalphotos.net
Az önkéntesek nagy része, akik közül százan a PSZ-nél jelentkeztek szolgálatra, teljes menetfelszerelésben jelent meg a toborzóhelyeken. A jelentkezők kora 18–40 év, de a többséget fiatalok teszik ki – adta hírül a Csasz Zakarpattya nevű kárpátaljai hírportál.
Ivan Vaszilcjun ezredes, a Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokság vezetője a portálnak elmondta, hogy Kárpátalja nem került azon ukrajnai megyék közé, amelyekben általános mozgósítást rendeltek el.
Hozzátette: közel 600 férfi – Ungváron 100, Munkácson 50, Técsőn, Szolyván és Volócon több tíz – jelentkezett a hadkiegészítő parancsnokságokon, hogy kész megvédeni Ukrajnát katonai konfliktus esetén.
Elmondta, a népi önvédelmi alakulatok is jelezték, szükség esetén 400 főt tudnak kiállítani. A parancsnok közölte: egyelőre nincs szükség több önkéntesre, mivel szükség esetén be tudják vetni a 128. számú munkácsi hegyivadász gépesített dandárt is. Szerinte mindenekelőtt az államhatár és a megye létfontosságú intézményeinek őrzését kell biztosítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


