Egyre feszültebb a helyzet
Németországban a kettős állampolgárságon megy a vita
Németországban egyre feszültebb a viszony a konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció pártjai között a kettős állampolgárság szabályainak tervezett változtatása körüli nézeteltérések miatt, a konzervatív CDU egyik vezetője szerint a szociáldemokrata párt (SPD) a koalíciós szerződés megszegésére készül, ami akár a kormányzati együttműködés végét is jelentheti.
2014.03.03 02:30MTI
Amennyiben az SPD ragaszkodik a megállapodástól eltérő megoldáshoz, a kettős állampolgárság ügyében semmilyen reform nem történhet, és a "blokádért egyedül a szociáldemokratákat terheli majd a felelősség" - idézték vasárnapi német lapok Thomas Stroblt, a CDU elnökhelyettesét.
A jelenlegi szabályok alapján az Európai Unión kívülről érkezett bevándorlók Németországban született gyermekeinek 18 és 23 éves kor között el kell dönteniük, hogy a német állampolgárságot vagy szüleik állampolgárságát választják.
A koalíciós szerződés szerint a választási kötelezettséget megszüntetik azoknak az esetében, akik Németországban nevelkedtek, így ők felvehetik mindkét állampolgárságot.
Az SPD viszont azt javasolja, hogy valamennyi Németországban született külföldi származású fiatalra vonatkozzon a választási kötelezettség megszüntetése, függetlenül attól, hogy hol nevelkedtek.
Az új javaslatot a felsőházban, a tartományokat képviselő Bundesratban kívánja előterjeszteni több SPD-s vezetésű tartomány. A párt elnöksége a koalíciós béke fenntartása céljából arra kérte a három tartományt - Schleswig-Holsteint, Rajna-Pfalzot és Baden-Würrtemberget, ahol az SPD a Zöldek mellett a koalíció kisebbik pártja -, hogy álljanak el a kezdeményezéstől, de a kérést elutasították.
A reformhoz a törvényhozás mindkét házának támogatása szükséges. Erre utalva Thomas Strobl hangsúlyozta, messzemenő következményekkel járhat, ha az SPD frakciója az alsóházban, a Bundestagban támogatja a "koalíciós szerződést felrúgó" felsőházi javaslatot, és akár a koalíció is szétszakadhat az ügy miatt.
Az állampolgársági kérdésekben illetékes belügyminisztérium CDU-s vezetője szerint azonban lehet találni mindenkinek megfelelő megoldást. Thomas de Maiziére egy vasárnapi rádióinterjúban ugyan felszólította az SPD-t a koalíciós szerződés betartására, de azt is elmondta, hogy a németországi neveltetés fogalmának meghatározásával kapcsolatban nyitott minden javaslatra.
Hozzátette, hogy az a definíció, amely a koalíciós szerződésből következik, az esetek 90 százalékát eleve lefedi, és a vita csupán a fennmaradó 10 százalékról szól. Ilyen eset lehet például egy török származású német mérnök, aki több évig dolgozott Dél-Amerikában egy német cégnek, és a gyerekei ebben az időszakban Peruban jártak iskolába - szemléltette a belügyminiszter. Németországnak a legutóbbi, 2012-es adatok szerint 16,3 millió bevándorló származású lakosa van, ez a teljes, nagyjából 80 milliós lakosság több mint 20 százaléka.
A 18 éven aluli gyermeket nevelő mintegy 8,1 millió német család közül 2,3 milliónál - vagyis a kiskorú gyereket nevelő családok közel egyharmadánál - legalább az egyik szülő bevándorló volt.
A kettős állampolgárság tilalmát jelentő választási kényszer eltörlése mindenekelőtt a nagyjából 3 milliós török származású közösségnek kedvez.
A szabály az uniós állampolgárokra nem vonatkozik, így például egy németországi magyar szabadon felveheti a német mellé a magyar állampolgárságot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06