Görögország jó irányba halad
A görögöknek már elegük van a megszorításokból
A tervezett gazdasági megszorító intézkedések, az elbocsátások ellen tiltakozó tüntetők fogadták a görög pénzügyminisztérium épülete előtt pénteken az ország számára hitelt nyújtó trojka képviselőit, a rendőrség több embert őrizetbe vett.
2014.02.28 19:35MTI
A hét elejétől nemzetközi megfigyelők tárgyalnak Athénban görög miniszterekkel, hogy tájékozódjanak az országban zajló reformok állásáról.
A felháborodott, főleg a pénzügyminisztérium takarító személyzetéből, házmesterekből és tanárokból álló tömeg műanyag palackokkal dobálta meg a trojka képviselőit az athéni pénzügyminisztérium épülete előtt. A tüntetők megkísérelték elfoglalni az athéni Szintagma (Alkotmány) térre vezető utat. A rendőrség gumibotokkal és könnygázzal igyekezett szétoszlatni a tiltakozó tömeget. A pénteki tiltakozó akcióban hárman megsérültek, tizenhat embert őrizetbe vett a rendőrség - közölte a görög állami televízió.
Az Európai Bizottságból, a Nemzetközi Valutaalapból és az Európai Központi Bankból álló trojka küldöttei a hét elején utaztak Athénba, hogy a görögországi reformok alakulását vizsgálják. A tárgyalások középpontjában az állami szférából való elbocsátások, a 2014-15-ös lehetséges pénzügyi hiány, az ország négy legnagyobb pénzintézete közül háromnak az újratőkésítése és a gazdasági reformok állnak.
Miközben az államháztartási mutatók javultak az ország hitelezői által előírt megszorító intézkedések következtében, a munkanélküliség igen magasra, 28 százalékosra szökött fel a legutóbbi időszakban.
Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök pénteken kijelentette: a javuló költségvetési számok azt bizonyítják, hogy Görögország jó irányba halad. "Amire most szükségünk van, az az, hogy a növekedésre összpontosítsunk" - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


