Ítélet helyett szeretetet kell mutatni
Ferenc pápa: nem szabad elítélni azokat, akiknek tönkremegy a házasságuk
Újabb kaput nyitott az elvált hívők előtt Ferenc pápa, aki a tönkrement házasságokkal kapcsolatos egyházi magatartás kapcsán pénteken kijelentette: nem szabad elítélni azt, akinek tönkrement a házassága, ítélet helyett szeretetet kell mutatni.
2014.02.28 16:31MTI
Az egyházfő a gyakran kudarcot valló szerelmekről beszélt a vatikáni Szent Márta házban bemutatott mise homíliájában, amelyben hangsúlyozta, hogy a "szerelem jó, a házasság jó, a családalapítás jó dolog". Ferenc pápa időszerű problémát érintett.
A templomban házasságot kötött, majd elvált hívőknek az egyházba való visszafogadása régóta napirenden szerepel, elsősorban az elváltaknak a szentségekben való részvételét illetően.
Ez lesz az egyik téma az egyházfő által októberre kitűzött rendkívüli püspöki szinóduson is, amely a családról szól. A kérdéssel már XVI. Benedek is foglalkozott. A német pápa a 2012-ben - a katolikus Olaszország laikus fővárosának számító - Milánóban tett látogatásán úgy fogalmazott, "az elváltak az egyház részei".
Tavaly októberben a német Freiburg egyházmegyéje lelkipásztori irányelveket bocsátott ki az elvált hívőknek a szentségekben való részesítéséről.
A Vatikán nevében erre Gerhard Ludwig Müller, a Hittani Kongregáció prefektusa válaszolt, az irányelvek visszavonását sürgetve a német egyház tagjaitól. Elemzők akkor úgy látták, Freiburg megelőzte az októberi szinódus esetleges döntését. Ferenc pápa péntek este elhagyja Vatikánvárost és a római Lateráni Szent János bazilikával szomszédos Római Nagyszemináriumba látogat el.
A Vatican Insider olasz hírportál értesülései szerint Ferenc pápának hamarosan saját Facebook-profilja lesz. Az egyházfő több nyelvű Twitter-fiókját több mint 12 millióan követik és rajtuk keresztül az egész világon összesen 60 millióan veszik át egymástól Ferenc pápa 140 karakteres üzeneteit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06