Ukrán válság
Továbbra sem tudni, hol rejtőzködik Janukovics
Arszenyij Avakov ideiglenesen megbízott belügyminiszter vasárnap közölte, hogy hivatali hatalommal való visszaélés miatt harminc belügyi tisztviselő ellen indított vizsgálatot a tiltakozók elleni rendőri túlkapások kapcsán.
2014.02.23 11:38MTI
Egy, Oroszországba induló magánrepülőgéptől, amelynek fedélzetén tartózkodott az államfő, megtagadták a felszállási engedélyt szombaton a kelet-ukrajnai Donyeckben - közölte az ukrajnai határőrség. A gépnek nem voltak megfelelő dokumentumai - mondta vasárnap Oleh Szlobodjan, a határőrség illetékese. Hozzátette, hogy az államfőt gépkocsin elszállították a repülőtérről. Nincs adat arról, hogy Janukovics a szárazföldön elhagyta volna az országot, és azt sem tudni, hogy a gép Oroszországon belül hova tartott volna.
Jurij Mirosnyicsenko, a Régiók Pártjának (PR) parlamenti képviselője vasárnap az ukrán törvényhozásban kijelentette, nincs tudomása arról, hogy hol tartózkodik az államfő.
Az UNIAN hírügynökség ukrán honlapjára feltette azt a videofelvételt, amelyet Janukovics rezidenciájának kamerái rögzítettek arról, ahogy teherautókra felrakodták az államfő holmiját, majd később ő maga egy helikopterrel eltávozott onnan.
Kijevben egyébként nyugodtan telt az éjszaka. A város központjában a Függetlenség tere továbbra is tele van tüntetőkkel. A tiltakozók önvédelmi egységei, köztük katonai sisakot és pajzsot viselő emberek vették át a rendőröktől az államfői hivatal és a parlament őrzését, hogy útját állják a radikális csoportoknak, amelyek esetleg károkat okoznának az intézményekben, vagy erőszakos cselekményeket robbantanának ki.
Arszenyij Avakov ideiglenesen megbízott belügyminiszter vasárnap közölte, hogy hivatali hatalommal való visszaélés miatt harminc belügyi tisztviselő ellen indított vizsgálatot a tiltakozók elleni rendőri túlkapások kapcsán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06