Ukrajna
Timosenko szabadon engedése érdekében módosult a Btk.
Az ukrán parlament pénteken módosította a büntető törvénykönyvet, ami megnyitja az utat a bebörtönzött Julija Timosenko volt kormányfő szabadon bocsátása előtt.
2014.02.21 18:23MTI
A jelenlévő képviselők nagy többséggel szavazták meg a módosítást, és ennek keretében azt, hogy a volt miniszterelnök és jelenlegi ellenzéki vezető terhére rótt cselekmények többé nem számítanak bűncselekménynek.
Timosenkót 2011. augusztus 5-én tartóztatták azzal a váddal, hogy 2009-ben a kormány jóváhagyása nélkül engedélyezte az orosz gáz magasabb áron történő vásárlásáról szóló szerződések aláírását, amelyek az állítások szerint előnytelenek voltak Kijev számára.
A volt kormányfőt hét év börtönre ítélték, és egy Harkiv melleti börtönben tartják fogva. 2012. májusától megromlott egészségi állapota miatt a harkivi vasutas kórházban ápolják. Az EU, illetve az ellenzék szerint az eljárás mögött politikai megfontolások álltak.
Andrij Kozsemjakin, Timosenko pártjának, a Haza (Batykivcsina) pártnak a parlamenti képviselő szerint a parlament pénteki döntése szakítás azzal szovjet időkből fennmaradt törvénykezéssel, amely lehetővé tette a politikai ellenfelekkel való leszámolást.
Szerhij Vlaszenko, Julija Timosenko védője szerint a volt kormányfőt a lehető legrövidebb időn belül szabadlábra helyezik - olvasható a Haza párt honlapján. Vlaszenko újságírók előtt meggyőződését fejezte ki, hogy Viktor Janukovics elnök aláírja a védence szabadlábra helyezését lehetővé tévő törvényt, a bíróság pedig elrendeli a szabadlábra helyezését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06