Emberi jogok
Ukrán válság: Orbán fellépését hiányolja a TASZ
A jogvédő szervezet vezetője emlékeztetett arra, hogy a szomszédos Ukrajnában emberi jogi válsághelyzet alakult ki, a hatalom korlátozza a szabadságjogokat, polgárai testi épségét, sőt életét fenyegeti.
2014.02.21 08:10MTI
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) levélben szólította fel Orbán Viktor kormányfőt, hogy lépjen fel az Ukrajnában "tomboló hatalmi önkény és erőszak ellen" és ajánlja fel közvetítő szerepét a válság békés rendezése érdekében - tájékoztatott a TASZ ügyvezető igazgatója.
Kapronczay Stefánia érthetetlennek nevezte, hogy a miniszterelnök, aki 2006-ban a budapesti hatósági erőszak kapcsán még nemzetközi beavatkozást követelt, most "mélyen hallgat az Ukrajnában kialakult drámai emberi jogi krízishelyzetről".
A jogvédő szervezet vezetője emlékeztetett arra, hogy a szomszédos Ukrajnában emberi jogi válsághelyzet alakult ki, a hatalom korlátozza a szabadságjogokat, polgárai testi épségét, sőt életét fenyegeti.
Miközben az Európai Unió intézményei és tagállamai sorra szólalnak fel az erőszak ellen és a demokrácia védelmében, a magyar állam vezetői mélyen hallgatnak - tette hozzá.
Szerinte ez annál is inkább különös, mert Ukrajnában most mindazok az értékek és elvek kerültek veszélybe, amelyekre az Európai Unió és Magyarország épül. Ugyanakkor félő, hogy Ukrajna hamarosan polgárháborúba süllyed, ami pedig az egész térségben komoly hatással lehet az emberi jogok alakulására.
Ebben a helyzetben "felszólítottuk Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy járjon közben az ukrán kormányzatnál a tömeges hatósági erőszak megszűnéséért. Az állam nemcsak nem védi meg polgárai testi épségét és életét, hanem egyenesen fenyegeti azt. Emellett nem mehet el szó nélkül az, aki a mindenkit megillető jogok védelmének elkötelezettje" - fogalmazott Kapronczay Stefánia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06