Janukovics elérhetetlen
Egy tüntető meghalt a kijevi tömegoszlatásban
Egy tüntető életét vesztette a kijevi Függetlenség terén (Majdan) nem sokkal azután, hogy az ukrán rendőrség kedd este megkezdte a tömegoszlatást.
2014.02.18 20:41MTI
lenta.ru
A rendőrség hangosbemondón felszólította a téren tartózkodó nőket, hogy távozzanak, mert a helyszínen a rendfenntartó erők "terroristaellenes művelete" zajlik - közölte az Espresso TV ukrán internetes televízió.
Egy szemtanú Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy a rendőrség két vízágyúval bontja a barikádokat. A tüntetők nem hagyják el a teret, kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálják a rendőröket.
Szintén az internetes televízió jelentése szerint Angela Merkel német kancellár nem tudja elérni telefonon Viktor Janukovics ukrán elnököt, hogy megvitassa vele az ukrajnai helyzetet.
Több európai ország nagykövete is több órája hiába próbálkozik azzal, hogy telefonon beszéljen az ukrán elnökkel. Arszenyij Jacenyuk ukrán ellenzéki vezető azzal a kéréssel fordult Janukovicshoz, hogy hirdessen "tűzszünetet" szerda reggelig. Az ukrán belügyminisztérium adatai szerint a keddi összecsapásokban 120 rendőr sérült meg.
A kijevi városi tanács pedig honlapján azt közölte, hogy 185-en fordultak orvosi segítségért.
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy a Kijevből érkező képek "a 80-as évek lengyelországi hadiállapotának" korát idézik. Ilyen módszerekkel Ukrajnát nem lehet sem egyesíteni, sem megreformálni - írta Sikorski.
A lenta.ru orosz hírportál szerint a nyugat-ukrajnai Ternopilben tüntetők este megrohamozták a megyei adminisztráció épületét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


