Románia
Új szabályozás a külföldiek földvásárlásáról
Elfogadta Traian Basescu államfő kifogásait és az általa javasolt kölcsönösségi elvet a bukaresti képviselőház, és új formában szavazta meg kedden a külföldiek földvásárlását szabályozó törvényt.
2014.02.18 20:16MTI
A földtörvényt tavaly módosította a román parlament, elővásárlási jogokkal nehezítve a termőföld külföldi tulajdonba kerülését, tekintettel arra, hogy január elsején lejárt a külföldi magánszemélyek földvásárlását megakadályozó moratórium.
Miután Basescu pontatlanságokra hivatkozva visszaküldte megfontolásra a parlamentnek a jogszabályt, múlt kedden a szenátus ezeket kijavította és bevette a módosítások közé azt is, hogy az európai uniós polgárok és jogi személyek csak a saját országukban létező földvásárlási korlátok között vásárolhatnak termőföldet Romániában.
Ezt most a képviselőház is megszavazta és a jogszabály ismét Basescu elé kerül kihirdetésre. A törvény elővásárlási jogot biztosít az illető terület társtulajdonosainak, bérlőinek, a szomszédos telkek tulajdonosainak, az adott településen lakó gazdáknak és az államnak.
Az átdolgozott törvényszövegbe az is bekerült, hogy az országhatár 30 kilométeres körzetében található földterületeket csak a védelmi minisztérium jóváhagyásával lehet eladni: a jogszabály korábbi változatában húsz kilométeres mélységű volt a határsáv.
Erre az előírásra és a gazdákra háruló bürokratikus többletterhekre hivatkozva a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői a tervezet ellen szavaztak, de kisebbségben maradtak.
Cseke Attila Bihar megyei képviselő a vita során kifejtette: a törvény nemcsak a külföldiek telekvásárlására vonatkozik, hanem rendelkezései a román állampolgárok közötti adásvételre is érvényesek. A képviselő főleg a határsávra vonatkozó előírást kifogásolta és azt a tulajdonjog szabad gyakorlásának korlátozásaként értelmezte.
A külföldiek az országban bejegyzett cégeiken keresztül eddig is birtokolhattak termőföldet Romániában. A román sajtó szerint több mint 700 ezer hektárnyi termőföld van külföldi vállalkozások tulajdonában, ez csaknem 8 százaléka az ország több mint 9 millió hektárnyi megművelt földterületének.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


