Külföldi tulajdonú földek: első helyen az EU-ban
Románia szigorítja a földvásárlás feltételeit, de nem szab birtokhatárt
Szigorítani készül a román kormány a hazai és külföldi magánszemélyek földvásárlásának feltételeit, de letett arról, hogy száz hektáros birtokhatárt vezessen be.
2013.11.14 15:25MTI
Az új jogszabály 2014. január elsején lépne hatályba, amikor lejár a külföldi magánszemélyek földvásárlására hirdetett hétéves moratórium, amelyről Románia 2007-es csatlakozásakor állapodott meg az Európai Unióval.
A szaktárca honlapján közvitára bocsátott tervezet szerint január elsejétől csak a mezőgazdasági képzettséggel rendelkező, vagy legalább öt éve földműveléssel foglalkozó román és uniós állampolgárok vásárolhatnak termőföldet Romániában.
Az adott földterület bérlőinek, a településen élő 40 év alatti földműveseknek, a szomszédos parcellák tulajdonosainak és az államnak is elővásárlási joga lesz. Az államhatár 10 kilométeres szomszédságában található földeket csak a védelmi minisztérium jóváhagyásával lehet majd eladni.
Az eladási ajánlatot az illető települések polgármesteri hivatalainál kell bejelenteni, az áruba bocsátott földterületek adásvételét pedig egy a miniszterelnöki hivatal alárendeltségébe tartozó országos hatóság fogja felügyelni.
Romániában jelenleg is birtokolhatnak termőföldet külföldiek az országban bejegyzett cégeiken keresztül. A román sajtó szerint több mint 700 ezer hektárnyi termőföld van külföldi vállalkozások tulajdonában, ami csaknem 8 százalékát teszi ki az ország több mint 9 millió hektárnyi megművelt földterületének. A Hotnews.ro portál úgy tudja, hogy Románia az első helyen áll az Európai Unióban a külföldi tulajdonban lévő termőföld arányát tekintve.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


