Kapuzárási pánik
Tömeges bevándorlástól rettegnek a svájciak
Gyors cselekvésre szólított fel vasárnap a nacionalista Svájci Néppárt a szerintük nyáron várható, tömeges bevándorlás ellen, ekkor jár le ugyanis annak időleges korlátozása nyolc kelet-európai országból.
2014.02.16 15:59MTI
A követelés egy héttel azután hangzott el, hogy a svájci szavazók hajszálnyi többséggel támogatták a párt tervét, az Európai Unióból (EU) Svájcba irányuló bevándorlás korlátozását. A résztvevők 50,3 százaléka voksolt igennel a bevándorlási kvótarendszer visszaállítására a múlt vasárnapi népszavazáson. A kormánynak így három éven belül újra kell tárgyalnia Brüsszellel a Svájc és az Európai Unió viszonyát szabályozó szerződéscsomagot.
"Tömeges bevándorlási hullámmal kell szembenéznünk" - mondta a Schweitz am Sonntag című vasárnapi lapnak adott interjújában Toni Brunner néppárti vezér, emlékeztetve az érkező külföldiek számának felszökésére 2008-ban, amikor Svájc megnyitotta határait az unió 15 országának munkavállalói előtt.
Ez utóbbit terjesztették volna ki a megállapodás szerint Csehországra, Észtországra, Lengyelországra, Lettországra, Litvániára, Magyarországra, Szlovákiára és Szlovéniára július 1-jétől, Bulgáriára és Romániára pedig 2016-tól. A február 9-i népszavazás eredménye viszont azt jelenti, hogy a svájci kormánynak felül kell vizsgálnia az EU-val kötött szerződéseket, és Bernre nehéz tárgyalások várnak Brüsszellel a következő hónapokban.
Bár Svájc nem tagja a jelenleg 28 országot tömörítő szervezetnek, számos döntést hozott annak érdekében, hogy megkönnyítse együttműködését uniós szomszédaival.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


