Ukrán válság
Kijevben készek a kiürítésre
Az ukrán ellenzék kész kiüríteni a tüntetők által december 1-je óta megszállva tartott kijevi városházát - közölték szombaton az épületet ellenőrző nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt vezetői.
2014.02.15 14:35MTI
Oleh Tyahnibok, a párt elnöke közölte, készek elhagyni az épületet, ha a kormány minden vádat ejt a tüntetőkkel szemben.
Jurij Szirotyuk, a párt második számú vezetője mindenkit arra szólított fel, hogy tartsa be az erről az előző nap meghozott egyhangú döntést, tekintettel arra, hogy a hatóságok pénteken kiengedték a börtönből az elmúlt két hónapban letartóztatott összes tüntetőt.
A kijevi városháza kiürítése is egyike azon feltételeknek amelyeket a kormány szabott a nemrég elfogadott amnesztiatörvény érvénybe lépésé fejében. Ennek értelmében a zavargások miatt eljárás alá vont tüntetők csak akkor mentesülnek a büntetőjogi felelősségre vonás alól, ha a tiltakozók szabaddá tesznek minden elfoglalt hivatali épületet és közterületet az ország egész területén.
A Szabadság párt "kész néhány perc, de legfeljebb félóra alatt" kiüríteni a városházát - jelentette ki a francia hírügynökségnek Jurij Szirotyuk.
Szirotyuk hangsúlyozta, hogy a fővárosi megmozdulások központjaként szolgáló Majdan (Függetlenség tere) "tanácsa", amely a politikai pártok képviselőiből és civil aktivistákból áll, pénteken egyhangúlag szavazta meg a kiürítést. Egyes aktivisták azonban később visszavonták a szavazatukat.
Hangsúlyozta, hogy a tüntetőknek szabott határidő hétfőn lejár. "Azt akarjuk, hogy minden ellenzéki erő hagyja ezt jóvá (...), hogy egyhangú döntés legyen" - mondta.
Ukrajnában novemberben kezdődtek utcai tiltakozások, miután Janukovics visszatáncolt az Európai Unióval kötendő társulási és szabadkereskedelmi megállapodás aláírásától, s helyette az orosz kapcsolatok szorosabbra fűzését választotta. A gyülekezési jog drákói megszigorítása miatt a tüntetések január 19-étől a biztonsági erőkkel vívott összecsapásokba fordultak, amelyeknek több száz sérültje és öt halálos áldozata volt. Az Európa-párti ellenzék jelenleg az alkotmány módosítását szorgalmazza az elnöki hatalom korlátozása érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


