"Eladta lelkét a sátánnak"
Zsidó hitre szeretne áttérni egy állítólagos Moszad-kém
Ki akar lépni az iszlámból, hogy zsidóként Izraelben élhessen egy kémkedéssel vádolt egyiptomi.
2014.02.13 15:05MTI
Mohamed Abdel-Báki Haszanein, a Hórusz navigációs és tengerhajózási vállalat ügyvezető igazgatója az egyiptomi hírszerzés szerint "eladta lelkét a sátánnak". Haszaneint állítólag a Moszad pénzzel és nőkkel vesztegette meg, és ő ennek fejében kényes információkat szolgáltatott az izraeli titkosszolgálatnak az egyiptomi haditengerészet biztonsági intézkedéseiről, a port-szaídi kikötőért felelős tengerésztisztek közti kommunikációról és a Szuezi-csatornán áthaladó külföldi hajókról azzal a céllal, hogy "kárt okozzon Egyiptom nemzeti érdekeinek".
A nemzetbiztonsági bíróság eljárási jegyzőkönyve szerint a 39 éves férfi először az országon kívül találkozott két izraeli ügynökkel, majd később egy titkos kód segítségével tartotta velük a kapcsolatot. Haszanein szolgálatiért cserébe pénzt kapott, és a Moszad állta thaiföldi és Fülöp-szigeteki utazásainak költségét is. A vádlott az al-Ahrám értesülései szerint jelezte azt a szándékát is, hogy áttér a zsidó vallásra, és Izraelbe emigrál.
Haszanein állítólag beismerő vallomást tett ezenkívül arról is, hogy felvette a kapcsolatot a szíriai hadsereggel, a libanoni Hezbollah síita szervezettel és az iráni titkosszolgálattal. Ezeknek felajánlotta, hogy információkkal látja el őket a Szíriában harcoló ellenzéknek szánt illegális fegyverszállítmányokról, s Törökországon keresztül, illetve vízi úton a polgárháború sújtotta országba készülő fegyveresekről.
Haszanein a többségükben síiták lakta Irán titkosszolgálatának és a Hezbollahnak küldött üzeneteiben annak a vágyának is hangot adott, hogy szeretné az iszlám szunnita ágát háta mögött hagyni, s a jövőben a síita vallási előírásoknak megfelelően élni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


