Putyin után...
Kínában is bejelentették Orbán látogatását
Előzetes kínai információk szerint a magyar miniszterelnököt az eddigi legnépesebb, vállalatvezetőkből, üzletemberekből álló delegáció kíséri. Pekingben üzleti fórumot tartanak.
2014.02.07 11:52MTI
Li Ko-csiang kínai miniszterelnök meghívására a jövő héten Pekingbe látogat Orbán Viktor kormányfő - közölte Hung Lej, a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteki sajtóértekezletén.
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken már tájékoztatta az MTI-t a magyar kormányfő február 11-13. közötti, hivatalos kínai látogatásáról.
Előzetes kínai információk szerint a magyar miniszterelnököt az eddigi legnépesebb, vállalatvezetőkből, üzletemberekből álló delegáció kíséri. Pekingben üzleti fórumot tartanak, Orbán Viktor egyebek mellett előadást tart majd a kínai társadalomtudományi akadémián, a magyar kulturális intézet évadnyitóján pedig találkozik magyar diákokkal.
A magyar miniszterelnök várható útját tavaly június 27-én bejelentették Pekingben, ám akkor a magyar fél Orbán Viktor útjának egy későbbi időpontra halasztását kérte. A magyar kormányfő ugyanis akkor Brüsszelbe utazott, hogy felszólaljon az Európai Parlament Tavares-jelentésről folytatott vitáján.
Tavaly novemberben, a bukaresti Kelet-Közép-Európa-Kína csúcstalálkozón a kínai miniszterelnök megerősítette a találkozó közeljövőbeni lehetőségét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06