Orbánt lelkesítik a foglalkoztatási adatok
A munkanélküliségi ráta 1,6 százalékponttal 9,1 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
2014.01.30 20:21MTI
Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala
Lelkesítőnek nevezte a friss foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat a miniszterelnök, aki különösen jónak tartja a nők és a fiatalok foglalkoztatottságát.
Orbán Viktor csütörtökön a Facebookon közzétett videoüzenetében hangsúlyozta: egy év alatt több mint százezerrel nőtt azok száma, akik munkából élnek meg Magyarországon.
"Különösen jó hírem van a fiatalok és a nők számára, mert az ő esetükben évtizedek óta nem dolgoztak annyian, nem találtak annyian munkahelyet", mint az elmúlt hónapokban - mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy a munkanélküliség is csökken.
Orbán Viktor kiemelte, mindez bizonyíték arra, hogy "az irány, amelyet közösen jelöltünk ki négy évvel ezelőtt, jó, sőt biztató, sőt meghozta a várt és kívánt eredményeket".
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett jelentése szerint a foglalkoztatottak száma 4 millió 15 ezer volt a tavalyi negyedik negyedévben, 107 ezerrel több, mint egy évvel azelőtt. A munkanélküliek 403 ezres létszáma pedig 65 ezerrel volt kevesebb a tavalyi negyedik negyedévben az egy évvel korábbinál, a munkanélküliségi ráta 1,6 százalékponttal 9,1 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


