Négyszemközt
Putyin-Janukovics találkozó pénteken, Szocsiban
Megbeszélést folytat Vlagyimir Putyin orosz és Viktor Janukovics ukrán elnök pénteken Szocsiban.
2014.02.05 09:09MTI
MTI
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elmondta: a két államfő a téli olimpia megnyitóján vesz részt, és ezt az alkalmat használják fel a négyszemközti találkozóra.
Megbeszélésükön a kétoldalú kapcsolatokról lesz szó - jelezte a szóvivő.
Leonyid Kozsara ukrán külügyminiszter a napokban már beszélt arról, hogy Janukovics - akinek országában súlyos belpolitikai feszültség uralkodik a hónapok óta tartó kormányellenes tüntetések miatt - azt tervezi, hogy jelen lesz az olimpiai megnyitón.
Ő még nem említette ugyanakkor, hogy ott Putyinnal is tárgyalóasztalhoz ülne. Janukovics szerdán Catherine Ashtonnal, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével találkozik Kijevben.
Az ukrán államfő múlt héten elfogadta a kormány lemondását annak érdekében, enyhítse a feszültséget az ország vezetése és az ellenzéki tüntetők között.
A tömeges tiltakozó akciókat az indította el, hogy Janukovics (nyilvánvalóan orosz nyomásra) az utolsó pillanatban elhalasztotta Ukrajna európai uniós társulási szerződésének aláírását.
Oroszország decemberben 11 milliárd eurónyi (mintegy 3400 milliárd forintnyi) támogatást helyezett kilátásba Ukrajna számára a gazdasági talpra állás segítésére. Ennek első részletét már át is utalta, a többit azonban az ukrán kormány lemondása miatt egyelőre visszatartotta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


