Angela előtt Gerhard
Merkel előtt Schrödert is lehallgatta az NSA
A szociáldemokrata politikus neve legkésőbb 2002-től szerepelt egy listán, amely az NSA a megfigyelésre kijelölt személyeket és intézményeket vezette. Az SZ és az NDR a dokumentumot eljuttatta amerikai kormányzati köröknek és az NSA tevékenységét ismerő forrásoknak.
2014.02.04 22:37MTI
Nemcsak Angela Merkel jelenlegi német kancellárt, hanem elődjét, Gerhard Schrödert is lehallgatta az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a szervezettől kiszivárogtatott dokumentumok alapján - jelentette kedden online kiadásában a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap, valamint az NDR regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság a hírportálján.
A beszámoló szerint a szociáldemokrata politikus neve legkésőbb 2002-től szerepelt egy listán, amely az NSA a megfigyelésre kijelölt személyeket és intézményeket vezette. Az SZ és az NDR a dokumentumot eljuttatta amerikai kormányzati köröknek és az NSA tevékenységét ismerő forrásoknak. Egyikük azzal magyarázta Schröder megfigyelését, hogy az Irak megtámadására irányuló amerikai kezdeményezés német kormányzati elutasítása miatt "volt ok feltételezni, hogy nem járul hozzá a szövetség sikeréhez".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


