Háború
Legkevesebb 26 halálos áldozatot követelt Aleppó újabb bombázása
Hétfőn is folytatták az észak-szíriai Aleppó bombázását a kormányerők, az újabb támadások legkevesebb 26 halálos áldozatot követeltek.
2014.02.03 23:31MTI
Fotó: MTI
A halottak között volt 11 gyermek és három nő is. A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű civil szervezet helyszínen dolgozó mentőorvosok és ellenzéki aktivisták jelentéseire támaszkodva közölte, hogy a légierők újból robbanóanyaggal töltött hordókkal bombázták az észak-szíriai város felkelők által ellenőrzött negyedeit. Ez a módszer a pontatlansága miatt különösen nagy járulékos veszteségeket okoz.
A támadásokban szombaton 85, vasárnap pedig 36 ember halt meg. Aleppó keleti részében egyes, a felkelők által 2012 júliusa óta megszállva tartott negyedeket hétfőn már tizenharmadik napja bombázták katonai helikopterek, amivel Bassár el-Aszad szárazföldi csapatainak előrenyomulását készítik elő. A várost sújtó légitámadások újabb menekültáradatot váltottak ki: emberek ezrei hagyták el házaikat és próbáltak menedéket találni a környező falvakban, vagy a város nyugati részén, amely nagyrészt a kormánycsapatok ellenőrzése alatt van.
Szemtanúk beszámolói szerint a harcoló felek területeit elválasztó frontvonalon felállított ellenőrző pontokon óriási tömegek próbáltak meg átkelni. Az aleppói bombázással párhuzamosan az ország többi részén is tovább folytatódtak hétfőn a harcok. Az OSDH jelentése szerint ez év januárja volt a közel három éve kezdődött polgárháború legvéresebb hónapja, 5794 halálos áldozattal. Az emberjogi szervezet egy hétfői jelentésében arra is felhívta a nyilvánosság figyelmét, hogy számításai szerint 170 ezer letartóztatott állampolgár hollétéről nincs semmi hír. Szíriában a 2011 óta tomboló harcokban eddig 136 ezer ember vesztette életét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


