Feltételes szabadságvesztést kapott az idős hölgy
Elítélték a kleptomániás nagyit
Egy hónap feltételes szabadságvesztésre ítélték azt a brit nagymamát, aki éveken át pusztán unaloműzésből lopott az üzletekben.
2014.02.02 00:30MTI
Az észak-angliai város, Newcastle-under-Lyne bírósága hozott ítéletet a 76 éves nő ügyében. Az idős asszony négy éven át busszal járta Staffordshire és Cheshire grófságokat és be-betért a szupermarketekbe, ahonnan válogatás nélkül lopott. A járásban egy bevásárlókocsi volt segítségére.
Többször is tetten érték a kleptomániás nőt, 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is elítélték, ez azonban nem volt nagy hatással az idősödő bolti szarkára. "A nyugdíjas nő úgy viselkedett, mint egy heroinfüggő fiatal" - írta a The Sentinel című helyi lap.
A nőt január 6-án ismét letartóztatták. A bíróság előtt bevallotta, hogy több üveg alkoholt, két pár csizmát, kávét, sőt egy szoptatós kismamáknak készült mellszívót is ellopott.
Darren Vernon pártfogó elmondása szerint a hétgyermekes anya nincs jól: "Nagyon unatkozik és valahogy el kell ütnie az időt".
A bíróságon figyelmeztették az asszonyt, hogy ha ismét elkapják, már nem ússza meg a börtönt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


