"Kitalál dolgokat, és azokat véli valóságnak"
"Sátáni bíróság" a hágai Nemzetközi Törvényszék
"Sátáni bíróságnak" nevezte a volt Jugoszlávia ügyeiben eljáró hágai Nemzetközi Törvényszéket Ratko Mladic, a boszniai szerbek volt katonai parancsnoka, akit Radovan Karadzic egykori boszniai szerb elnök perében a védelem tanújaként idéztek be.
2014.01.28 13:25MTI
"Ez egy sátáni bíróság, nem ismerem el ezt a gyűlöletbíróságot" - hangoztatta Mladic a keddi nyilvános tárgyaláson, de végül kénytelen-kelletlen esküt tett, miután figyelmeztették, hogy a bíróság megsértése miatt eljárás indulhat ellene.
A Karadzichoz hasonlóan börtönben ülő és szintén perére váró Mladic ezután húszperces szünetet kapott, amíg cellájából elhozzák a műfogsorát, hogy jobban tudjon beszélni. A fogsort meghozták, ő mégis meggondolta magát, és közölte: nem tanúskodik egészségügyi okokból, valamint azért, mert nem akar saját ügyének ártani vele.
Volt felettesének minden feltett kérdésére ez utóbbi választ adta, akkor is, amikor Karadzic megkérdezte tőle: "Tájékoztatott-e engem szóban vagy írásban arról, hogy a srebrenicai fogva tartottakat ki fogják végezni?" Srebrenicában mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút mészároltak le a vád szerint.
Mladic ügyvédje, Branko Lukic kedd délelőtt - védence egészségi állapotára hivatkozva - még egyszer utoljára megpróbálta lebeszélni a bírókat a vádlott tanúként való kihallgatásáról. Mint mondta, Mladic "nincs olyan állapotban, hogy tanúskodjon", memóriazavarban szenved, s "nem tud különbséget tenni valóság és fikció között: kitalál dolgokat, és azokat véli valóságnak".
A jelenleg 68 éves Karadzic és a 71 esztendős Mladic egykori boszniai szerb hadseregparancsnok a két fő vádlott az 1992-1995-ös boszniai háború alatt elkövetett háborús bűnök ügyében. Egyebek közt népirtás és etnikai tisztogatás ellenük a vád. Karadzic és Mladic is ártatlannak vallja magát. A háborúnak mintegy százezer halottja volt, és 2,2 millió ember kényszerült elhagyni otthonát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06