Afganisztán
Kabul hamis fényképpel illusztrált egy bombázást
Az afgán kormány egy olyan fényképpel próbálta meg alátámasztani a vádakat az amerikai fegyveres erők ellen egy nemrégiben végrehajtott légitámadás miatt, amelyet az AFP francia hírügynökség egyik fotósa évekkel ezelőtt készített egy másik tartományban.
2014.01.27 04:30MTIAz elnöki hivatal a hét folyamán egy dossziét adott át a sajtó képviselőinek, amelyet a katonai csapás kivizsgálásával megbízott afgán vizsgálóbizottság állított össze. A NATO január 15-én hajtotta végre a szóban forgó légitámadást a Kabultól északra fekvő Parvan tartományban.
A dossziéban található tizennégy fénykép egyikén egy temetés látható, azt sugallván, hogy azt a szóban forgó akció után tartották, pedig a felvétel 2009. szeptember 4-én készült Kunduz tartományban.
A kabuli elnöki hivatalt egyelőre nem sikerült elérni, hogy megmagyarázza a történteket, amelyekre egy, a The New York Times amerikai napilap vasárnapi számában megjelent írásból derült fény.
Az amerikai cikk szerzője egy másik fotó valódiságával kapcsolatban is kétségét fejezte ki, s úgy vélte: az afgán kormány célja az Egyesült Államok befeketítése.
A NATO vezette nemzetközi biztonsági misszió (ISAF) a szárazföldi csapatok támogatására rendelt el légicsapást január 15-én a tálib felkelők állásai ellen. Az afgán elnökség arról számolt be, hogy tizenkét civil vesztette életét a támadásban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


