Ukrajna
Az erőszakos oszlatásért felelős Kljujev lett az elnöki hivatal vezetője
Viktor Janukovics ukrán elnök pénteken kinevezte az elnöki hivatal élére Andrij Kljujevet, aki az ellenzék szerint tavaly novemberben utasítást adott a kijevi EU-párti diáktüntetés brutális rendőri szétoszlatására.
2014.01.24 15:27MTI
Klujev eddig a befolyásos kormányhivatalnak, a nemzetbiztonsági és védelmi tanácsnak a vezetői tisztét töltötte be. Az ellenzék nemtetszése ellenére tagja lett annak a kormányzati küldöttségnek, amely a politikai válság rendezését célzó tárgyalásokon vett részt a héten.
Ukrán médiaforrások szerint az államfőhöz hasonlóan donyecki származású politikus, oligarcha - akinek főként a villamosenergia-szektorban vannak érdekeltségei - régóta Janukovics közvetlen környezetéhez tartozik, és szoros politikai, üzleti kapcsolatban áll Mikola Azarov miniszterelnökkel.
Háromszor töltötte be a miniszerelnök-helyettesi tisztet, 2003-ban, 2006-ban és 2010-ben. Egyes források a kormányzó Régiók Pártja első számú stratégájának tartják. Befolyásos tagja Janukovics elnök háttércsapatának, főként gazdaságpolitikai kérdésekben.
Elődjét, Szerhij Ljovicskint a múlt héten menesztette az elnöki hivatal éléről az államfő, és tanácsadójának nevezte ki.
Ljovicskin még tavaly benyújtotta felmondását a kijevi EU-párti tüntetések kezdete után, de akkor Janukovics nem fogadta el azt. Ljovicskin Dmitro Firtas földgáz-kereskedelmi és vegyipari érdekeltségekkel bíró ukrán oligarcha üzletfele.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06