Kína és a kemény kéz politikája
Halálra ítélték, meg nem is - hogyan lehet ez?
Ismét korrupciós ügyben ért el valakit a végzete - vagy mégsem?
2014.01.23 13:35MTI
Újabb halálos ítéletet hirdettek ki korrupciós ügyben Kínában csütörtökön. A Hszinjü városi törvényhozás volt elnökének azonban két évre felfüggesztették büntetését, vagyis vélhetően életfogytig börtönben marad.
Csou Csien-hua a kelet-kínai Csianghszi tartományi város népi gyűlésének volt az első embere, s bebizonyosodott, hogy csaknem száz alkalommal fogadott el kenőpénzt, visszaélt a hatalmával - jelentette az állami média.
A tartományi felsőbíróság immár másodfokon megállapította, összesen 10,2 millió jüant (375 millió forint), 12 ezer dollárt (2,7 millió forint) és 150 ezer hongkongi dollárt (4,3 millió forint) kapott, továbbá - más nagy értékű tárgyak mellett - három darab 50 grammos aranyrúddal is megajándékozták.
Az 59. évében járó férfit már első fokon élete végéig eltiltották a közügyek gyakorlásától, és személyes vagyonának elkobzásáról rendelkeztek.
Csianghszi tartományban tavaly 1216 embert állítottak bíróság elé összesen 978 vesztegetési ügyben. Közülük 23-an voltak megyei vagy magasabb szintű vezetői beosztásban - számolt be róla összeállításában a Hszinhua hírügynökség.
Egyikük, Vang Kuo-jan, egy Nancsang városi egyetem pártszervezetének a vezetője 15 évet kapott, mert 6 millió jüant (220,7 millió forint) fogadott el. Hu Li, a tartományi szállítási osztály vezetője ugyancsak milliós vesztegetési ügyben volt főszereplő, őt 18 év börtönre ítélték.
A Kínai Kommunista Párt fegyelmi szervei 2013-ban csaknem 182 ezer különböző szintű vezetőt, hivatalnokot büntettek meg korrupció miatt, 13 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A folyamatban lévő ügyek közül kiemelik az állami vagyonkezelő bizottság volt vezetője és a közbiztonsági miniszter helyettese elleni vizsgálatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06