Áttörés
Sikerült egy asztalhoz leültetni a szíreket
A szíriai viszályban szembenálló felek ígéretet tettek arra, hogy pénteken közvetlen tárgyalásra ülnek le egymással Genfben.
2014.01.22 19:55MTI
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a válság rendezését célzó békekonferencián áttörésnek minősítette, hogy Montreux-ben, a többoldalú megbeszélésen már sikerült először egy asztalhoz ültetni a két delegációt.
Az ENSZ és az Arab Liga közös szíriai megbízottja viszont az ígéret ellenére sem biztos benne, hogy a kormány és ellenfelei hajlandóak lesznek erre. Lahdar Brahimi közölte, hogy csütörtökön külön-külön találkozik a két delegációval.
Hazautazása előtt Lavrov újságíróknak azt mondta, hogy Montreux-ben tárgyalásokat folytatott Valíd Moallem szír külügyminiszterrel és Ahmad el-Dzsarba ellenzéki vezetővel. Mindkettejüket egyebek között arra sürgette, hogy az érdemi haladás érdekében ne csupán a damaszkuszi vezetőváltás kérdésére összpontosítsanak.
Az orosz külügyminiszter hangoztatta, hogy előrelépést értek el azokon a tárgyalásokon, amelyek az Aleppó környéki harcok szüneteltetésére vonatkoznak. Hozzátette, hogy tűzszüneti megállapodásra törekszenek Homsz térségére vonatkozóan is. Amerikai, orosz és ENSZ-közvetítéssel továbbá egyeztetéseket folytatnak a fogolycseréről - jelezte.
Úgy vélte, hogy a humanitárius segítség és a fogolycsere, valamint a bizalomépítési intézkedések a "kevésbé nehéz" témák közé tartoznak, és ezeken keresztül kell megteremteni a kapcsolatot a két küldöttség között.
Szergej Lavrov szerint a genfi szír-szír közvetlen tárgyalások egy hétig tarthatnak, majd szünet következik, és várhatóan második fordulóra is sor kerül.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár arra figyelmeztetett, hogy nem szabad rögtön eredményt várni a pénteki közvetlen tárgyalásoktól. Beszédében megerősítette azt az elvárását is, hogy tartsák be a másfél évvel ezelőtti genfi tárgyalások után kiadott közös közleményben foglaltakat a teljhatalmú átmeneti kormány létrehozásáról.
Az ENSZ-főtitkár hangoztatta, hogy a tárgyalásoknak el kell vezetniük a konfliktus azonnali befejezéséhez, mert a szíriai belháború már így is túl sok borzalmat és szenvedést hozott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06