Heroinnal kereskedtek
Harminc kábítószer-kereskedőt ítéltek halálra Vietnamban
A perben 89 vádlott szerepelt, akik a vád szerint közel két tonna heroinnal kereskedtek. Az ügyet az ország északi részén fekvő Quang Ninh tartományban tárgyalták.
2014.01.20 11:24MTI
Az ítélethirdetés után Ngo Duc bíró az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy az országban ez volt a legnagyobb ilyen per a vádlottak, a halálos ítéletek száma, valamint a kábítószer mennyisége tekintetében.
A január harmadikán kezdődött és 17 napig tartó perben a halálos ítéleteken kívül a bíró hat hónapi börtöntől életfogytig terjedő büntetéseket szabott ki. A vádlottak négy nemzetközi hálózat tagjai voltak, akik 2006 óta szállítottak heroint és más kábítószert Laoszból a szomszédos Vietnamba és Kínába.
Az állami sajtó értesülése szerint az egyik hálózat vezetői szökésben vannak. A rendőrség tavaly augusztusban göngyölítette fel a hálózatokat, amelyek számos tagját őrizetve vette, s nagy mennyiségben foglalt le kábítószert. Harminc évvel ezelőtt az Aranyháromszög néven ismert régióban - Laosz, Mianmar és Thaiföld - állították elő a világon a legtöbb heroint és ópiumot.
Azóta Afganisztán vette át a vezető helyet, messze megelőzve Mianmart. A vietnami igazságügy az egyik legszigorúbb a világon a kábítószer-kereskedelem megítélésében. Azt, akinél 600 grammnál több heroint vagy húsz kilogrammnál több ópiumot találnak, akár halálra is ítélhetik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


