A kirekesztés ellen
Érvényes lehet a melegházasság Oklahomában
Egy szövetségi bíró kedden érvénytelennek és alkotmányellenesnek nyilvánította az azonos nemű párok házasságára vonatkozó oklahomai tilalmat. A döntés jelenleg még csak halasztott hatályú.
2014.01.15 07:38MTITerence Kern kerületi szövetségi bíró szerint az államban 2004-ben elfogadott alkotmánymódosítás "önkényes és irracionális" alapon rekeszti ki az oklahomai polgárok egyetlen csoportját az állami szolgáltatásokból. Kern azonban a hasonló utahi esetre hivatkozva bejelentette, hogy ítélete halasztott hatályú.
Az oklahomai ítélet egy hónappal azután született, hogy a szintén konzervatív Utah államban is bírósági végzés nyilvánította semmisnek a homoszexuális párok törvényes egybekelésére vonatkozó tilalmat. A mormon többségű állam vezetése azonban megfellebbezte az ítéletet, és a legfelsőbb bíróság 17 nap után - az újabb, magasabb szintű döntésig - felfüggesztette a házassági okiratok kibocsátását. Az államban eddig megkötött frigyeket a szövetségi kormány elismeri, a utahi pedig nem.
Az azonos nemű személyek utahi házasságkötésének kérdését a denveri fellebbviteli szövetségi bíróság hivatott eldönteni.
Olahoma és Utah mellett további 27 amerikai szövetségi tagállam alkotmánya tiltja az azonos neműek házasságát. További négy államban alacsonyabb szintű jogszabályok állnak a homoszexuálisok és a leszbikusok egybekelésének útjába.
Az oklahomai szövetségi bíró egy eredetileg 2004-ben, röviddel az alkotmánymódosítás elfogadása után benyújtott kereset ügyében hirdetett ítéletet. 2006-ban az eset egy szövetségi fellebbviteli bíróság elé került, miután egy alacsonyabb szintű testület elutasította az állam kormányzójának és főügyészének az ügy ejtésére vonatkozó kérelmét. A bíróság 2009-ben úgy döntött, hogy a felperesek keresete nem eléggé megalapozott, és ők ezt követően módosított panaszt nyújtottak be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06