Pénzügyi problémákra hivatkotzva
Egymillió zimbabwei élelmiszer-ellátását függeszti fel az ENSZ
Pénzügyi problémákra hivatkozva mintegy egymillió, már korábban is alultápláltságtól szenvedő zimbabwei napi élelmiszeradagjának kiosztását függesztette fel kedden az ENSZ Világélelmezési Programja (PAM).
2014.01.14 21:02MTIReméltük, hogy a szezonális segélyeket a következő hónapokban élelmiszerrel és néhány helyen készpénzzel egészíthetjük ki Zimbabwe területén, mivel az ország az éhség időszakának nevezett hónapokba lép - közölte Tomson Phiri, a PAM egyik szóvivője.
"Azonban ebben a hónapban kénytelenek vagyunk felfüggeszteni egymillió kedvezményezett élelmiszeradagját, és a következő hónapokban még további, komolyabb megszorítások várhatóak" - olvasható a szóvivő közleményében.
A kormányzati intézmények és a humanitárius szervezetek becslései szerint Zimbabwe vidéki lakossága mintegy negyedének, azaz legkevesebb 2,2 millió embernek lenne szüksége élelmiszersegélyre a következő aratásig, vagyis idén májusig.
Tavaly kétszeresére nőtt az élelmiszerek ára az országban, emiatt a zimbabweiek jelentős része az éhhalál szélén áll - vélekedik a PAM. Az ENSZ ügynökségének 80 millió dollárra van szüksége ahhoz, hogy megfelelően elláthassa az alultápláltsággal küzdő zimbabwei lakosságot az elkövetkező hat hónapban.
A PAM eddig csupán 20 millió dollárral rendelkezett, de kötelezettséget vállal a fennmaradó 60 millió dolláros összeg előteremtésére - mondta David Orr, a PAM regionális szóvivője Johannesburgban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


