Lemondott a börtönparancsnok
Elítéltek sorozatos öngyilkossága Cipruson
Az elítéltek sorozatos öngyilkossága miatt kedden lemondott tisztéről Ciprus börtönparancsnoka. Az 1,2 millió lakosú szigetországban mindössze egy börtön van, bár az több részlegből áll.
2014.01.14 20:31MTIAz elmúlt két és fél hét alatt három rab is végzett magával, a legutóbbi öngyilkosság kedden történt. Tavaly 50 elítélt kísérelt meg öngyilkosságot, tavalyelőtt 35, 2011-ben pedig még csak húsz. Georgiosz Trifonidesz öt éven át volt börtönparancsnok.
Lemondó nyilatkozatában védelmébe vette a börtön személyzetét hangsúlyozva, hogy nem ők a hibásak a túlzsúfolt intézményben uralkodó áldatlan állapotokért, amelyek ellen évtizedek óta szinte semmit sem tettek az egymást követő kormányok.
Az öngyilkosságok emelkedő száma miatt azonban a közfigyelem immár lépésre kényszerítette a jelenlegi kormányt. Jonasz Nikolau igazságügyi és közrendészeti miniszter hétfőn intézkedések sorát jelentette be, egyebek között azt, hogy a rendőrség elit egysége is őrködni fog a börtönben és, hogy külön szárnyat alakítanak ki a pszichológiai problémákkal küszködő, öngyilkosságra hajlamosnak tűnő rabok számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06