Gépkocsikat, ablakokat rongáltak meg
Magyarellenes fiatalok randalíroztak Várdarócon
Magyarellenes fenyegetések, szidalmazások közepette gépkocsikat, ablakokat és kerítéseket rongált meg randalírozó fiatalok egy csoportja a horvátországi Várdarócon, a rendőrség három elkövetőt őrizetbe vett.
2014.01.13 16:54MTI
Az Új Magyar Képes Újság című horvátországi magyar hetilap internetes beszámolója szerint az incidens vasárnapra virradóra történt. A túlnyomórészt horvátok lakta Bellyéről érkező tizenöt fős társaság - fiúk ás lányok vegyesen - három autóban tett kárt, s megrongálta a falu központjában álló szalmakakast is, amely az Árpád-kori falu szimbóluma is egyben.
A lap szerint Varga Gábor, a bellyei járás elöljáró-helyettese mélységesen elítélte a történteket és emlékeztetett arra, hogy hasonló eset még nem történt a járásban, ahol a magyarok és a horvátok eddig békében éltek.
Jankovics Róbert, a horvátországi magyarok egyik szervezetének, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének az ügyvezető elnöke úgy vélekedett, hogy a horvát média, a horvát politikusoknak az INA-Mol ügyben tapasztalt kirohanásai, a gazdasági helyzet romlása, és a kisebbségi jogok megnyirbálásának szándéka megtette hatását: mind hozzájárult ahhoz, hogy az emberekben haragot keltsenek.
Az ügyvezető hozzátette: nem fogja hagyni, hogy a rendőrség egyszerű vandalizmusként állítsa be az ügyet és további lépések megtételére készül az ügyben kapcsolatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


