Hétfőre virradóra
Egyetlen éjszakán tíz embert lőttek agyon Sao Paulo államban
Tíz embert lőttek agyon egyetlen éjszakán, vasárnapról hétfőre virradóra a brazíliai Sao Paulo állam egyik körzetében.
2014.01.13 16:23MTI
A gyilkosságokat mind a Sao Paulótól kilencven kilométerre északra fekvő Campinas város közelében követték el. A katonai rendőrség szóvivője arról számolt be, hogy a merényletek közül többet is különböző, járműveikkel cirkáló tettesek hajtottak végre.
"Azt egyelőre nem tudjuk, van-e kapcsolat a gyilkosságok között, ami biztos, hogy ugyanabban a térségben követték el őket" - mondta. A brazil G1 internetes hírportál helyi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a hivatalos adatokkal ellentétben összesen tizenhárman vesztették életüket.
Az O Estado de Sao Paulo című helyi napilap arról tájékoztatott, hogy a gyilkosságsorozat néhány órával azután kezdődött, hogy egy benzinkút kirablása során megöltek egy szolgálaton kívüli rendőrt.
Sao Paulo államon erőszakhullám söpört végig 2012 végén, a rendőrség és a Primeiro Comando da Capital (A Főváros Első Kommandója) nevet viselő szervezett bűnözői csoport közötti összecsapásokban több mint száz ember vesztette életét. A város lesz az egyik helyszíne a 2014-es labdarúgó-világbajnokságnak.
Júliusban egy Latin-Amerikával foglalkozó kutatóintézet kiadott egy jelentést, amely szerint 1980 és 2011 között egymillió ember lett gyilkosság áldozata Brazíliában, amely ennek alapján a világ hetedik legveszélyesebb országának számít.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06