Annyi a nemzeti párbeszédnek

A bahreini kormány felfüggesztette az ellenzékkel folyó tárgyalásokat

A bahreini kormány hivatalosan is felfüggesztette az ellenzéki erőkkel folytatott nemzeti párbeszédet, amelynek célja az volt, hogy véget vessenek az országban közel három éve tartó politikai feszültségeknek.

2014.01.10 01:41MTI

A kormány képviselői azután döntöttek a tárgyalások felfüggesztéséről, hogy az ellenzéki küldöttség szerdán sem jelent meg a tervezett találkozón. A történtek tovább növelhetik a bizonytalanságot a Perzsa-öböl partján fekvő, alig több mint 700 négyzetkilométernyi területű országban. Az ellenzék szeptember 19-én függesztette fel részvételét a nemzeti párbeszédben.

Így tiltakozott amiatt, hogy erőszak szításának vádjával őrizetbe vették Hálil Marzúk ellenzéki vezetőt, volt parlamenti képviselőt. Marzúkot október 24-én elengedték, de elrendelték házi őrizetét. A nemzeti párbeszéd 2011 júliusában indult, de azonnal kudarcba is fulladt, a kormány és az ellenzék közötti tárgyalások csak idén februárban kezdődtek el ismét. A többségében síiták lakta monarchiában 2011 februárjában tört ki a fennálló rend elleni tiltakozás.

Az elégedetlenkedők a több mint kétszáz éve hatalmon lévő szunnita dinasztia jogköreinek korlátozását, valódi alkotmányos monarchia bevezetését és a síitákat érő hátrányos megkülönböztetések felszámolását követelik. A síiták tüntetéseit egy hónappal később szaúd-arábiai segítséggel verte le Hamad bin Ísza Ál Kalifa király.

A lázongást azóta is erő alkalmazásával törik le a hatóságok, aminek következtében az ellenzék szerint már több mint százan életüket vesztették, és ezreket tartóztattak le. Bahreinben állomásozik az amerikai 5. flotta, s ennek támaszpontján kötnek ki a térségben küldetésen járó amerikai hadihajók. Mintegy ötezer amerikai - többségükben katona - él az országban, amelyet 2002 óta az Egyesült Államok egyik jelentős, NATO-n kívüli szövetségese.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.