Fülöp-szigetek, vallási ünnep
9 millióan érintették meg a "Fekete Názáreti" Jézus-szobrot
Kilencmillió ember részvételével zajlott csütörtökön Manilában a Fülöp-szigeteki katolikusok egyik legjelentősebb vallási ünnepe, a körmeneten a hívek igyekeznek hozzáérni a "Fekete Názáreti" Jézus-szoborhoz.
2014.01.09 10:33MTIA hatalmas tömeg lélekszámát az egyházi hatóságok becsülték meg, és közlésük szerint ez egymillióval több, mint tavaly volt. Az AFP tudósítása szerint ezeket az adatot lehetetlen más forrás által megerősíteni. Minden évben számos sérülés történik, ezúttal a mentőknek legalább 300 embert kellett ellátniuk - írta a hírügynökség.
Az életnagyságú faszobor a keresztjét hordozó Krisztust ábrázolja. A körmeneten látható alkotás csak másolat, az eredetit a belvárosi Quiapo kerület katolikus templomának oltárán tartják. A szobrot egy spanyol misszionárius vitte 1606-ban Mexikóból a délkelet-ázsiai országba. Azért "fekete", mert a hajóúton megégett. A hívek gyógyító erőt tulajdonítanak neki.
A körmenet előtt Luis Antonio Tagle manilai érsek mutatott be misét. Arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak a novemberi Haiyan tájfun mintegy 8000 áldozatárért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


