Az al-Kaidával szövetséges egyik csoport vállalta
Megvan a bejrúti robbantás elkövetője
Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű, az al-Kaidával szövetséges szélsőséges szunnita csoport vállalta magára szombaton a két nappal korábbi bejrúti öngyilkos robbantásos merénylet elkövetését.
2014.01.05 03:30MTIAz Irakban és Szíriában tevékenykedő ILIÁ ezt egy, szunnita szélsőségesek által használt internetes oldalra feltett közleményben jelentette be.
A nagy erejű, autóba rejtett pokolgépet Bejrút egyik déli külvárosában, a Hezbollah nevű síita militáns szervezet egyik fellegvárában hozták működésbe csütörtökön a kora esti csúcsforgalom idején. A detonációnak legalább öt halálos áldozata volt és legalább húszan szenvedtek sérüléseket.
A Hezbollah a libanoni síita gerillák politikai és fegyveres szervezete, amelyet a regionális hatalom, a síita vezetésű Irán támogat, és amely Libanonban a legütőképesebb katonai erő.
Az utóbbi hónapokban számos terrorcselekmény követtek el Libanonban, a szíriai háború a kis szomszéd államban is érezteti hatását, felekezeti hovatartozás szerint megosztva az ottani közösségeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06