Újévi szentmise
Ferenc pápa igazságot, békét és hitet sürgetett a világban
Az egyház küldetéséről beszélt Ferenc pápa szerdán, az év első szentmiséjén a római Szent Péter-bazilikában.
2014.01.01 12:19MTI
A pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondott szavaival az egyházfő a béke világnapján azt hangoztatta: mindannyian ugyanannak az emberi családnak vagyunk a tagjai, közös a sorsunk, s ezért mindenkinek egyaránt felelőssége a másik iránti tisztelet, a másik elfogadása az egymás közötti különbségekkel együtt.
A világ számos részén érzékelhető igazságtalansággal szemben nem maradhatunk közömbösek és mozdulatlanok. Mindenkinek kötelessége egy igazságosabb és szolidárisabb társadalom megteremtése - hangoztatta Ferenc pápa. Megemlítette, hogy egy családi tragédiától sújtott férfi levelet írt neki, és a világban pusztító erőszak leállítását szorgalmazta. "Hozzá csatlakozom én is: itt az ideje megállni!" - mondta a pápa.
Hozzátette, a béke és igazság megteremtésének a családokban kell kezdődnie; ha ott béke van, a világban is béke lesz. A pápa Szűz Mária közbenjárását kérte a békéért kiáltó, háborútól és erőszaktól elnyomott népekért. A párbeszéd és megbékélés bátorsága kerekedjen felül a bosszún, erőszakon, korrupción - fohászkodott az egyházfő.
Az úrangyala imádság végén a szentatya arra kérte a Szent Péter teret zsúfolásig megtöltő tömeget, hogy háromszor ismételje el: Mária, Isten szent anyja. Szűz Mária istenanyaságának ünnepén a katolikus egyházfő Jézus és "mindannyiunk édesanyjának" oltalmába ajánlotta a világot, amely - ahogy Ferenc pápa újévi homíliájában fogalmazott - mindenekelőtt "igazságra, békére és Istenre éhezik és szomjazik".
A hívőkkel teli Szent Péter-bazilikában az egyházfő felidézte az 5. században tartott efezusi zsinatot, mely kihirdette Mária istenanyaságát. Arra emlékeztetett, hogy ezt követően épült a római Santa Maria Maggiore-bazilika, a nyugati világ első Mária-kegyhelye - pápává választása óta az egyházfő is gyakran jár ide imádkozni.
Mária kezdettől fogva kíséri az egyház útját, nehézségek és homály közepette is, amikor a hitet fenyegetés éri - mondta Ferenc pápa. Hangsúlyozta, hogy miközben a tanítványok hitét bizonytalanság rendítette meg, Szűz Mária hite rendíthetetlen maradt. Ferenc pápa arra biztatta egyházát, hogy a Mária sugallta örömteli misszióval végezze szolgálatát, "jókat és rosszakat egyaránt szeretve".
Ferenc pápa homíliája végén is arra kérte a hívőket, háromszor ismételjék meg azt, hogy Mária Isten anyja - ahogyan egykor az efezusi hívők is tették. A szentmisén három kisfiú járult az oltárhoz napkeleti bölcsnek öltözve: a három apró király többek között tömjént adott át a misét bemutató pápának. Az egyház január elsején ünnepli a béke világnapját - az idén immár 47. alkalommal.
A Vatikán már december első felében nyilvánosságra hozta Ferenc pápa erre a napra írt, A testvériség a béke alapja és útja című üzenetét.
A Szent Egyed közösség tagjai szerdán a világ 78 országában, 700 városban tartottak békemenetet. A menet célállomása Rómában a Szent Péter tér volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06