Ukrajnai tüntetések
Újra több tízezren tiltakoznak Kijev központjában
Az AFP tudósítója a helyszínen mintegy ötvenezresre becsülte a Függetlenség terén (Majdan tér) összegyűlt tömeget. Beszámolója szerint folyamatosan érkeznek az emberek a térre.
2013.12.29 12:30MTI
Több tízezren gyűltek össze az ukrán főváros, Kijev központjában vasárnap az ellenzék által meghirdetett megmozduláson, hogy tiltakozzanak egy újságírónőnek, az Európai Unióhoz való közeledést követelő tüntetések ismert aktivistájának brutális megverése ellen.
Az AFP tudósítója a helyszínen mintegy ötvenezresre becsülte a Függetlenség terén (Majdan tér) összegyűlt tömeget. Beszámolója szerint folyamatosan érkeznek az emberek a térre.
Ez már a hatodik nagy méretű megmozdulás Kijev belvárosában.
Tetyjana Csornovol autóját két ismeretlen férfi kedd éjjel vette üldözőbe. Többször nekimentek az újságíró autójának, ami miatt megállásra kényszerült. A két támadó betörte gépkocsija szélvédőjét, ezért az újságírónő futva próbált elmenekülni, de utolérték és brutálisan összeverték.
Kijevben november 21-én kezdődött tiltakozássorozat, és azóta szünet nélkül tart. Az elején civil kezdeményezésre vonultak utcára az emberek tiltakozni amiatt, hogy a kormány váratlanul leállította az európai uniós társulási felkészülés folyamatát. November 30-ra virradóan rohamrendőrök brutális erőszakkal oszlatták szét a békés, pártsemleges diákok demonstrációját a Függetlenség terén, ami újabb tiltakozóhullámot indított el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06